Alföldy Mari vagyok, tolmács, hites fordító, műfordító, nyelvtanár, sokéves tapasztalattal. Készülő honlapomat egyelőre elsősorban arra használom, hogy a holland kormányzat koronavírus elleni intézkedéseiről szóló hivatalos közleményeket saját magyar fordításomban elérhetővé tegyem a Hollandiában élő magyarok és más érdeklődők számára.
Az információk a rijksoverheid.nl honlapról származnak, amely a holland kormány tájékoztató oldala. A 2020. március 12-i intézkedésektől kezdve folyamatosan frissítem az oldalt új közlemények esetén.
KÉREM, A MAGÁNJELLEGŰ, UTAZÁSRA STB. VONATKOZÓ KÉRDÉSEITEKET NE NEKEM TEGYÉTEK FEL. ÉN IS CSAK ANNYIT TUDOK, AMENNYIT ITT MEGOSZTOK, ÉS NEM IS TUDOK MINDENKINEK VÁLASZOLNI. A TAPASZTALATOKRA A HOLLANDIAI MAGYAROK FACEBOOK-CSOPORTJAIBAN ÉRDEMES RÁKÉRDEZNI.
Mindenki maradjon egészséges!

Kormányközlemény: 2020. 05. 19.

A koronavírussal kapcsolatos stratégia: a következő lépés

Közlemény | 2020.05.19.| 19:13

Mindaddig, amíg sikerül kontroll alatt tartani a vírust, lépésről lépésre bővülnek a lehetőségek. Június 1-től ismét lazítani lehet egyes korlátozásokon, egyre több társas tevékenységre nyílik lehetőség.

Továbbra is mindenkire vonatkoznak az alábbi szabályok:

  • Mosson gyakran kezet.
  • A könyökhajlatba köhögjön és tüsszentsen.
  • Az orrfújáshoz használjon papírzsebkendőt, ezt utána dobja el.
  • Ne fogjon kezet.
  • Tartson másoktól 1,5 méter távolságot (két kartávolság).
  • 70 év felettiek, illetve azok, akiknek törékeny az egészsége, legyenek különösen elővigyázatosak.
  • Lehetőség szerint dolgozzon otthonról
  • Ha megfázási tünetei vannak, maradjon otthon.
  • Kerülje a forgalmas helyeket (ha nem lehet betartani az 1,5 méter távolságot másoktól, akkor hagyja el a helyszínt).

Az intézkedések módosítása június 1-től:

Csoportok

  • A szabadban lehet együtt lenni, ha mindenki betartja az 1,5 méter távolságot
  • A nyilvánosság számára nyitott épületekben legfeljebb 30 fő tartózkodhat egyszerre, a személyzetet leszámítva. Itt is be kell tartani az 1,5 méter távolságot
  • Az otthon fogadott látogatókkal továbbra is ajánlott betartani az 1,5 m távolságot.

 

Vendéglátás – június 1. 12.00-tól

Az éttermek , kávézók, kocsmák bizonyos feltételek mellett kinyithatnak:

  • legfeljebb 30 vendég tartózkodhat a helyiségben a személyzetet leszámítva. Itt is be kell tartani az 1,5 méter távolságot;
  • a vendégeknek asztalt kell foglalniuk;
  • mindenkinek be kell tartani az 1,5 méter távolságot (az egy háztartásban élők kivételével) ;
  • a vállalkozó a vendéggel folytatott előzetes egyeztetés során felméri, hogy kockázattal jár-e a látogatás.
  • A teraszokon nincs létszámkorlátozás, de kötelező asztalnál ülni és betartani az 1,5 méter távolságot (az egy háztartásban élők kivételével) ;

 

Oktatás

  • A középiskolák június 2-án megnyitják kapuikat. Az iskolák meghozzák a szükséges intézkedéseket, hogy be lehessen tartani az 1,5 méter távolságot. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem lehet minden tanuló egyszerre az iskolában.
  • A középfokú speciális iskolák is megnyitják kapuikat június 2-án, valamennyi tanuló számára. Az iskolák itt is meghozzák a szükséges intézkedéseket, hogy be lehessen tartani az 1,5 méter távolságot. Ez mindenhol más megközelítést kíván, és ebben az iskolatípusban lehet minden tanuló egyszerre az iskolában.
  • Az általános iskolák 100%-osan működnek június 8-tól, kivéve, ha a folyamatban lévő kutatások alapján bebizonyosodik, hogy ez nem megalapozott.
  • A napközik (BSO) az iskolákat követik, és szintén megnyitnak június 8-tól. A gyermekek a korábban szerződésben meghatározott napokon járhatnak napközibe.
  • A gyermekmegőrzési ügyelet június 8-tól csak azon szülők gyermekei számára áll rendelkezésre (július 1-ig), akik az egészségügyben dolgoznak (este/éjjel/a hétvégén)
  • A középfokú szakoktatási (MBO) és a felsőfokú oktatási intézmények (HBO és egyetemek) június 15-től bizonyos korlátok között tarthatnak vizsgákat, gyakorlati órákat és tarthatnak személyes foglalkozást a veszélyeztetett diákok számára.

 

További információ:

 

Kulturális intézmények – június 1. 12.00-tól

  • A mozik, színházak, koncerttermek bizonyos feltételek mellett kinyithatnak:
  • a közönség legfeljebb 30 főből állhat;
  • a látogatóknak előzetesen jegyet kell rendelniük;
  • előzetes egyeztetés során fel kell mérni, hogy kockázattal jár-e a látogatás.
  • mindenkinek be kell tartani az 1,5 méter távolságot
  • a múzeumok és műemlékek kinyithatnak, azzal, hogy a látogatók előzetesen vásárolnak jegyet, és megtartják az ellenőrző beszélgetést. A látogatók maximális száma az épülettől függ. Be kell tartani az 1,5 méter távolságot.
  • Kinyithatnak a zeneiskolák és művészeti központok. Egy épületben 30 fő tartózkodhat egyszerre, és be kell tartaniuk az 1,5 méter távolságot.

 

  Közösségi közlekedés

  • A közösségi közlekedés csak a szükséges utazások céljára vehető igénybe.
  • A villamoson, (vízi)buszon, metrón és vonaton június 1-től kötelező a nem orvosi szájmaszk viselése. Ez nem vonatkozik az állomásokra, megállókra és peronokra, itt a szájmaszk viselése nem kötelező.Itt mindenki betartja az 1,5 méter távolságot másoktól
  • Június 1. után a maszk nélkül utazókra €95 bírság szabható ki.

 

Idősotthonok

Minden régión belül egy kijelölt idősotthonban korlátozottan és szigorú feltételek mellett lehetségessé válik a látogatás. Május 25-től ezt kibővítik más intézményekre is. A várakozások szerint a látogatási rendet június 15-től fogják enyhíteni.

Lépésről lépésre

A koronavírus terjedésének megfékezésére irányuló holland stratégia célja, hogy elkerüljük az egészségügy túlterhelését és megfelelő védelmet biztosítsunk a veszélyeztetett személyek számára. A szabályok betartásával jó eredményt értünk el: az adatok pozitív fejlődést mutatnak, így lassanként egyre több minden válik lehetővé.

A kormány először helyi szinten kívánja lazítani a korlátozásokat. Ez nem növeli a forgalmat az utcákon, az utakon és a közösségi közlekedésben. A következő lépésben kerülnek sorra a regionális majd az országos szintű intézkedések. A csoportosulások engedélyezése kisebb csoportokkal kezdődik, majd fokozatosan terjed ki a nagyobb csoportokra, hogy biztosított legyen a folyamat ellenőrizhető és szervezett volta.

A korlátozások enyhítése csak akkor lehetséges, ha sikerül kontroll alatt tartani a vírust. Körültekintően kell tehát eljárni. Ha erre szükség van, az enyhítésre vonatkozó intézkedések visszavonhatók.

Kormányközlemény 2020. május 6.

Kerüljük a forgalmas helyeket, tartsunk 1,5 méter távolságot!

Közlemény | 2020.5.6. | 19:00

Május 11. hétfőtől némileg bővíteni tudjuk a Hollandiában élők mozgásterét, úgy, hogy közben a koronavírus-járványt is kontroll alatt tartjuk. Ehhez fontosabb, mint valaha, hogy mindenki betartsa a legfontosabb szabályokat.

Ezért továbbra is mindenkire vonatkoznak az alábbi szabályok:

  • Mosson gyakran kezet.
  • A könyöghajlatba köhögjön és tüsszentsen.
  • Az orrfújáshoz használjon papírzsebkendőt, ezt utána dobja el.
  • Ne fogjon kezet.
  • Tartson másoktól 1,5 méter távolságot (két kartávolság).
  • Lehetőség szerint dolgozzon otthonról

Ha Ön beteg:

  • Ha megfázási tünetei vannak, például náthás, folyik az orra, tüsszög, fáj a torka, enyhén köhög vagy legfeljebb 38 fokos hőemelkedése van, maradjon otthon.
  • Lázas is, és/vagy légszomja van? Akkor az önnel egy háztartásban élőknek is otthon kell maradniuk. Ha 24 órán keresztül tünetmentes, elhagyhatja a lakást.

Ha Ön elmúlt 70 éves, vagy gyenge az egészsége:

  • legyen különösen elővigyázatos. Ajánlatos egyelőre lehetőleg otthon maradni.

Kerülje a forgalmas helyeket, engedjen teret másoknak

  • Vigyázzon, hogy mindig legyen lehetősége betartani az 1,5 méter távolságot.
  • Ha ez nem megoldható, hagyja el a helyszínt.

Lépésről lépésre

A koronavírus elleni holland stratégia hatékonynak bizonyult a járvány visszaszorításában. Még nem múlt el a veszély, de ha betartjuk a legfontosabb intézkedéseket, akkor lassanként egyre több minden válik lehetővé.

A kormány először helyi szinten kívánja lazítani a korlátozásokat. Ez nem növeli a forgalmat az utcákon, az utakon és a közösségi közlekedésben. A következő lépésben kerülnek sorra a regionális majd az országos szintű intézkedések. A csoportosulások engedélyezése kisebb csoportokkal kezdődik, majd fokozatosan terjed ki a nagyobb csoportokra, hogy biztosított legyen a folyamat ellenőrizhető és szervezett volta. Ennek részleteit az elkövetkező időszakban fogják kidolgozni. Május 11-től kezdve a következő szabályok érvényesek

Iskola

  • az általános iskolák, ideértve a speciális iskolákat is, a bölcsődék, napközi gyermekfelügyeletet biztosító intézmények és családi napközik május 11-én megnyitják kapuikat.

Sport és játék

  • A 12 éves és annál fiatalabb gyerekek felügyelet mellett sportolhatnak és részt vehetnek más tevékenységekben.
  • A 13 és 18 év közötti fiatalok (a 19. év betöltéséig) felügyelet mellett sportolhatnak együtt. de be kell tartaniuk az 1,5 meter távolságot.
  • A közös szabadtéri sportolás minden korcsoport számára engedélyezett, ha mindenki betartja az 1,5 méter távolságot. Versenyeket nem szabad tartani, és tilos a közös öltözők és zuhanyozók használata is.

Fizikai érintkezéssel járó szakmák

  • A legtöbb közvetlen fizikai érintkezéssel járó szakmában dolgozók újra munkába állhatnak. Ez vonatkozik a gépjárművezetés-oktatókra, paramedicinális szakmákra (dietetikus, masszőr, ergoterapeuta, fogtechnikus, stb.), a szépészeti szakmákra (fodrász, kozmetikus, pedikűrös, stb.) valamit az alternatív gyógymódok művelőire.
  • a munkát lehetőleg úgy kell megszervezni, hogy lehetőség legyen az 1,5 m távolság betartására.
  • Időpontegyeztetés alapján kell dolgozni, és a vállalkozónak/dolgozónak előzetesen egyeztetnie kell, hogy kockázattal jár-e a látogatás.

Könyvtárak

  • A könyvtárak újra megnyitják kapuikat a közönség előtt, és meghozzák a szükséges intézkedéseket, hogy a látogatók be tudják tartani az 1,5 méter távolságot.

Közösségi közlekedés

  • Csak akkor használja a közösségi közlekedést, ha erre feltétlenül szükség van, kerülje el a csúcsforgalmat és hagyjon teret másoknak.
  • A hatóságok azt ajánlják, hogy a vonaton, buszon és metrón mindenki hordjon nem orvosi szájmaszkot. Június 1-tól ez kötelező.

A szájmaszkról

Vannak olyan helyzetek, amelyekben nem lehetséges betartani az 1,5 méter távolságot. Ezért a közösségi közlekedés utasai és dolgozói számára június 1-től kötelező a nem orvosi szájmaszk viselése. Hogy ne keletkezzen hiány az egészségügyben, ez nem lehet az egészségügyben alkalmazott szájmaszk. A fizikai kapcsolatot igénylő szakmákban az előzetes tesztelés megelőzheti a veszélyt. Ebben az esetben szájmaszkra nincs szükség, de természetesen mindenki eldöntheti, hogy akarja-e viselni.

Hogyan tovább?

A május 11-vel bevezetendő könnyítésekre azért van lehetőség, mert ezekben az ágazatokban a kliensek általában a közvetlen környékről érkeznek. Ez nem jelent terhelést a közösségi közlekedés számára. Ezenkívül a fodrászok, optikusok, pedikűrösök gyakorlatában könnyem betarthatók az egészségügyi ajánlások, mint a kézmosás. Ezen kívül ezek az enyhítések feltehetően nem idéznek elő közterületen történő csoportosulást.

Más ágazatokban is erőteljesen felmerül az igény az enyhítésre, például a vendéglátóiparban. Ezt a kormány megérti, hiszen az intézkedések nagy kihívások elé állítanak bennünket, a következmények súlyosak. Ezért a kormány lépésről lépésre akar előrehaladni, együttműködve a vállalatokkal és szervezetekkel, amelyek terveket készítettek a “másfél méter távolságot tartó társadalom” kialakítására.

A korlátozások enyhítésére csak akkor kerül sor, ha sikerül kontroll alatt tartani a vírust. Az 1,5 m távolság betartása továbbra is kötelező. Ha erre szükség van, az enyhítésre vonatkozó intézkedések visszavonhatók.

Várakozások június 1. utánra

Ha sikerül kontroll alatt tartani a vírust, a tervek szerint a következőket engedélyezi majd a kormány:

  • Középiskolai oktatás (ennek a módja később kerül kidolgozásra);
  • Teraszok, ahol az ülőhelyek úgy vannak elhelyezve, hogy be lehessen tartani az 1,5 méter távolságot;
  • Mozik, éttermek , kávézók, kocsmák és kulturális intézmények (koncerttermek, színházak) bizonyos feltételek mellett kinyithatnak:
    • legfeljebb 30 fő tartózkodhat a helyiségben (a személyzetet is beleértve) és be kell tartani az 1,5 méter távolságot;
    • a vendégeknek asztalt kell foglalniuk;
    • a vállalkozó és az ügyfél előzetesen egyeztet, hogy kockázattal jár-e a látogatás.
  • a múzeumok és műemlékek kinyithatnak, azzal, hogy a látogatók előzetesen vásárolnak jegyet, hogy a fenntartók úgy tudjanak tervezni, hogy be lehessen tartani az 1,5 méter távolságot..

Mivel június 1. körül valószínűleg megnövekszik a forgalom a közösségi közlekedésben,  várhatólag nehezebb lesz betartani az 1,5 méter távolságot. Ezért június 1-től a közösségi közlekedésben mindenki számára kötelező a nem orvosi szájmaszk viselése.

Várakozások június 15-től

Ha sikerül kontroll alatt tartani a vírust, megtarthatók a középfokú szakoktatás (mbo) vizsgái, és újra lehet indítani  a gyakorlati oktatást.

Kidolgozásra kerülnek a tervek a középfokú szakoktatás (mbo) megnyitására, valamint a felsőoktatás újraindítására.

Várakozások július 1-től

Ha sikerül kontroll alatt tartani a vírust, július 1-től megnyithatók a kempingekben és nyaralóparkokban  közösen használt wc-k és és zuhanyozó. Remélhetőleg a mozik, éttermek, kávézók és kocsmák valamint kulturális intézmények maximális látogatói száma is megemelhető 100-ra. Ez akkor a szervezett összejövetelekre is vonatkozik, mint az istentiszteletek, esküvők és temetések.

Várakozások szeptember 1-től

Ha sikerül kontroll alatt tartani a vírust, lekerül a lakat az edzőtermek, szaunák, wellnessközpontok, egyesületi kantinok, coffeeshopok, kaszinók és bordélyházak ajtajáról is.

Kontaktsportok és beltéri sportok újra lehetségessé válnak minden korcsoport számára. A sportversenyeket csak közönség nélkül lehet megtartani. Ez a hivatásos labdarúgásra is vonatkozik.

A nagyszámú közönség részvételével történő rendezvények, fesztiválok és tömeges koncertek tekintetében a kormány szeptember 1. előtt hoz döntést.

 

Meghosszabbították a koronavírus-járvány elleni intézkedéseket

Közlemény | 2020.04.21. | 19:15

Folytatódik a koronavírus elleni küzdelem, fenntartjuk a stratégiát, összefogva a járvány megfékezése érdekében. Továbbra is gyakran mossunk kezet, lehetőség szerint maradjunk otthon, dolgozzunk otthon, tartsunk távolságot – a szakértők által ajánlott valamennyi intézkedés továbbra is érvényben marad. A gyermekek és a fiatalok mozgástere némileg bővül.

A koronajárvány elleni stratégia lassan kezd eredményt hozni. Általában megtaláltuk a mindennapi életben alkalmazható gyakorlati megoldásokat,  bár ez nem mindig könnyű. Az egészségügyi dolgozók mindent megtesznek azért, hogy mindenkinek biztosítsák a szükséges ellátást. Még mindig kerülnek kórházba emberek a koronavírus miatt, de a számuk folyamatosan csökken.

Bár a helyzet még törékeny, lassan bővül a lehetőségek köre. Erre sokaknak szüksége is van. Például azoknak a szülőknek, akik a munkájuk mellett segítenek a gyermekeiknek a tanulásban. Azoknak a gyermekeknek is, akik nem járhatnak iskolába, és hiányzik nekik a sport, a játék is. Mindnyájunk érdeme, hogy mivel betartottuk az intézkedéseket, most kisebb lépéseket meg tudunk tenni.

A kormány úgy döntött, hogy az intézkedések nagy részét meghosszabbítja május 19-ig bezárólag; a május 19-e előtti héten fog arról határozni, hogy az azt követő időszakban mire van szükség. Alább olvashatók a változások és azok kezdeti időpontja. Az itt felsorolt változások a következő napokban-hetekben az érintettekkel való egyeztetés során öltenek végleges formát.

Oktatás és gyermekgondozás

Az általános iskolák, ideértve a speciális iskolákat is, a bölcsődék, napközi gyermekfelügyeletet biztosító intézmények, családi napközik május 11-én megnyitják kapuikat. A gyermekek az iskolalátogatási napokon igénybe vehetik a napközit (BSO).

  • Az általános iskolák az osztálytermekben fele akkora csoportlétszámmal működnek; a gyerekek az idő 50%-ban vannak az iskolában. Az idő másik felében távoktatásban vesznek részt.
  • A gyakorlati megvalósítás módját az iskoláknak kell kialakítaniuk az elkövetkező időszakban. A megoldások különbözőek lehetnek, elképzelhető, hogy az iskolák eltérően működnek majd. Az iskolák tájékoztatják a szülőket, hogy mit jelent mindez a gyermekeik oktatására vonatkozóan.
  • Az általános iskolás korú gyermekekkel foglalkozó speciális iskolák az idő 100%-ában nyitva vannak.
  • A szülőket arra kérjük, hogy a gyerekeket lehetőleg gyalog vagy kerékpáron vigyék iskolába, hogy ne terheljék a közösségi közlekedést.
  • A középiskolák megtehetik az előkészületeket, hogy a középiskolai tanulók június 2-a keddtől (részben) újra járhassanak iskolába.

Sport

  • A gyermekek és fiatalok április 29-től több lehetőséget kapnak a szervezett szabadtéri sportolásra és játékra (hivatalos versenyeket tartani még mindig tilos).
  • A 12 éves és annál fiatalabb gyerekek felügyelet mellett sportolhatnak együtt a szabadban.
  • A 13 és 18 év közötti fiatalok felügyelet mellett sportolhatnak együtt a szabadban, de csak 1,5 m távolságra egymástól.
  • Az önkormányzatok, sportegyesületek és közösségi sportcoachok (buurtsportcoaches) közösen alakítják ki a szabályokat; így eltérések lehetnek az egyes városok, települések között.
  • Az élsportolók a kijelölt edzési helyszíneken újra kezdhetik az edzéseket, ha betartják az 1,5 méter távolságot.

Önállóan élő idősek

Változik a idősek (70 éves kortól) látogatására vonatkozó ajánlás. Április 29-től az önállóan élő időseket (70 éves kortól) egy vagy két állandó személy rendszeresen látogathatja.

Rendezvények

A rendezvények sajnos kockázatot jelentenek, mert ezeken gyorsan és széles körben tud terjedni a vírus. Az engedély- és bejelentésköteles rendezvények tilalma szeptember 1-ig hatályban marad.

A válság társadalomra gyakorolt hatása és társadalmi-gazdasági következményei

Ebben a folyamatban minden lépés sokak számára megkönnyebbülést hoz, másoknak csalódást vagy aggodalmat jelent. Mégis ez az intelligens út az egészséges társadalom felé, amelyben az emberek biztonságban érezhetik magukat, vállalkozhatnak, tanulhatnak és lehetőség szerint szabadon mozoghatnak. Ehhez azokat az jó irányba mutató terveket fogjuk alkalmazni, amelyeket a vállalkozások és szervezetek dolgoznak ki a “másfél méter alapú társadalom” kialakítására.

A válság nagy hatással van az egész országra, és óriási társadalmi-gazdasági következményekkel jár. Mivel az állam pénzügyi helyzete jó, a kormány elsősegélyt tud nyújtani a vállalatoknak, önálló vállalkozóknak és az érintett ágazatoknak. De nem tudjuk megakadályozni, hogy sok embert kisebb-nagyobb mértékben érintsen a válság. Szerencsére azt látjuk, hogy emberek, cégek és szervezetek az egész országban egymás segítségére sietnek.

 

 

Lakástulajdonosoknak

Kérésre kivételesen kiegészítem a rijksoverheid.nl oldalról származó kormányzati infót más, szintén megbízható forrásból származó szöveggel. A Vereniging Eigen Huis (Saját Ház Egyesület) cikkének rövidített változata, kiegészítve egy linkkel, ahol a Consumentenbond (Fogyasztók szövetsége, összegyűjtötte az egyes hitelezők által kínált lehetőségeket, ez csak hollandul, de közérthető.  Ügyintézésben szükség esetén tudok segíteni.

Senki nem kerülhet az utcára a jelzálogkölcsön törlesztési lemaradása miatt

2020. április 7.

A Környezetvédelmi és Lakásügyi Minisztérium, a Holland Bankok Egyesülete, a Holland Biztosítók Szövetsége, a Nemzeti Jelzálogkölcsön-garancia és a Saját Ház Egyesület (Vereniging Eigen Huis) megállapodást kötöttek, hogy senki ne kerüljön az utcára a koronajárvánnyal kapcsolatos fizetési lemaradás miatt.

A hitelezők legalább július 1.ig nem adnak el lakásokat kényszerrel, ha a tulajdonosok nem tudják fizetni a jelzálogkölcsön terheit. Ha a válság időtartama ezt indokolja, ezt szükség esetén megegyezés szerint meg lehet hosszabbítani.

 

[…]

A fizetési nehézségeket időben beszélje meg a bankkal!

[…]

 

A Saját Ház Egyesület minden esetben azt tanácsolja, hogy forduljon minél hamarabb  a hitelezőhöz. Csak így lehet közös megoldást keresni, és új megállapodást kötni.

 

Eredeti szöveg hollandul:

https://www.eigenhuis.nl/actueel/nieuws/2020/04/07/08/10/niet-op-straat-bij-betalingsachterstand-hypotheek?utm_campaign=algemeen&utm_source=algnbr&utm_medium=email&utm_content=algemene_nieuwsbrief_april_2020_editie_7&utm_term=woning_verkopen|bullet#/

 

Lista a különböző hitelezők által kínált lehetőségekről a Consumentenbond (Fogyasztók Szövetsége) honlapján hollandul:

https://www.consumentenbond.nl/hypotheek/corona-en-hypotheek

Gyakori kérdések (április 8-i változat)

Gyakori kérdések a Hollandiában alkalmazott megközelítésre vonatkozólag

(április 8-i állapot)

Otthonmaradás és távolságtartás

Miért kell lehetőség szerint otthon maradni?

Mindenkire szükség van ahhoz, hogy visszaszorítsuk a koronavírus terjedését Hollandiában, és megvédjük a veszélyeztetett csoportokat. Ha az emberek nem érintkeznek egymással, nem tudják megfertőzni egymást és nem terjed a vírus. Az a cél, hogy minden beteg megkapja a szükséges ellátást.

Mit kell érteni az otthonmaradás alatt? Hova lehet még elmenni?

  • A kormány mindenkit felszólít, hogy lehetőség szerint maradjon otthon. Ez sajnálatos módon a húsvéti hétvégére is vonatkozik.
    • lehetőleg ne fogadjon látogatókat, vagy ha mégis, egyszerre legfeljebb hármat
    • ezekkel is tartsa be az 1,5 m távolságot
  • Csak akkor hagyja el az otthonát, ha erre szükség van:
    munka miatt, ha nem tud otthon dolgozni, bevásárlás céljából, levegőzni, vagy ha valaki másnak segít.
  • Ne látogasson 70 év felettieket, és olyanokat, akik az egészségi állapotuk miatt veszélyeztetettek.
  • Semmiképpen ne menjen látogatóba,  ha megfázásos tünetei vannak!
  • Az ápolóotthonokban tilos a látogatás.
  • Házon kívül tartson legalább 1,5 méter távolságot másoktól (ez családokra/egy háztartásban élőkre és legfeljebb 12 éves gyermekekre nem vonatkozik).
  • Az 1,5 m távolságot be nem tartó 2 főnél nagyobb csoportosulások ellen a hatóságok eljárhatnak.
  • A kulcsfontosságú szakmákban és kritikus folyamatokban dolgozókra más szabályok vonatkoznak, erről egyeztessen munkáltatójával.

A májusi szünetre már lehetnek terveink?

Az április 28. előtti héten felülvizsgálják az intézkedéseket. Tehát számolni kell azzal, hogy bizonyos intézkedések április 28. után is hatályban maradnak.

Szabad-e a Nemzeti Parkokat látogatni és kimenni a tengerpartra?

A holland kormány mindenkit arra ösztönöz, hogy minél kevesebbet utazzon, és lehetőleg maradjon otthon.

A holland kormány különböző intézkedéseket hozott a COVID-19 vírus terjedésének megfékezésére. Az ismert egészségügyi intézkedéseken kívül a társadalmi életet korlátozó intézkedések is születtek.

Ezek az intézkedések a következők:

  • Lehetőleg mindenki maradjon otthon. A közeledő húsvéti hétvégén is.
  • Csak akkor hagyja el a lakását, ha erre szükség van.
  • A múzeumok, koncerttermek, színházak és egyéb nyilvános helyek zárva tartanak.
  • A biztonsági régió elnöke lezárathat helyszíneket (például nyaralóparkokat, kempingeket, tengerpartszakaszokat, boltokat és parkokat), és eljárhat szükségrendelet alapján.

A kempingekben és nyaralóparkokban található közös WC-ket, mosdókat és zuhanyozóhelyiségeket zárva kell tartani.

  • Ha 2-nél több ember nem tartja be egymástól az 1,5 méter távolságot, a rendőrség bírságot szabhat ki.
  • Minden vendéglátóipari egység zárva tart.

Ez teljes lezárás, úgynevezett “lockdown”?

Nem. A “lockdown” sokkal szigorúbb intézkedés, amelyre jelenleg szerencsére nincs szükség. Kijárási tilalom esetén a társadalmi és a gazdasági élet is leáll, és az ország minden lakosának mozgási szabadsága nagy mértékben korlátozott.

Meddig érvényes mindez?

Valamennyi intézkedés április 28-ig érvényes. Ez azt jelenti, hogy az iskolák legalább a májusi szünetig bezárólag zárva maradnak. A rendezvények betiltása június 1-ig érvényes. Az április 28. előtti héten felülvizsgálják az intézkedéseket.

Mit jelent a “social distancing”, azaz társas távolságtartás?

A “social distancing”, magyarul társas távolságtartás, azt jelenti, hogy az emberek korlátozzák az egymással való érintkezést, illetve távolságot tartanak egymástól. Így kisebb az esély, hogy megfertőzik egymást. Tehetik ezt például azáltal, hogy otthon dolgoznak, lépcsőzetesen osztják be a munkaidőt, amennyiben az otthoni munkavégzés nem megoldható, és mindig  1,5 m távolságot tartanak másoktól.

Mit jelent a koronavírus miatti távolságtartás?

  • Lehetőleg mindenki maradjon otthon. Csak azért hagyja el a lakást, hogy munkába menjen, ha nem tud otthon dolgozni, illetve hogy bevásároljon vagy másokról gondoskodjon. Levegőzni ki lehet menni, de lehetőleg egyedül, és tartson mindig  1,5 m távolságot másoktól
  • Mindig tartson legalább 1,5 méter távolságot másoktól, kerülje a társas tevékenységeket és a csoportosulásokat, otthon is: az ajánlás az, hogy ne fogadjon látogatókat, illletve ha mégis, akkor legfeljebb 3 embert fogadjon a saját családján kívül, és azokkal is tartsanak egymástól távolságot.

Családi karantén

Mit jelent a családi karantén?

Mindenkire vonatkozik, hogy lehetőleg maradjon otthon. Ha náthával, orrfolyással, tüsszögéssel, torokfájással, enyhe köhögéssel, vagy hőemelkedéssel kapcsolatos panasza van, akkor kötelező otthon maradni. Ha a háztartáson belül valakinek súlyos panaszai vannak, láz vagy légszomj, akkor a háztartás minden tagjának otthon kell maradnia, azoknak is, akiknek nincsenek panaszaik. Ezt nevezzük családi karanténnak. Az egész családnak karanténban kell maradnia addig, amig el nem telik 24 óra attól kezdve, hogy mindenki tünetmentes.

Mikor van vége a családi karanténnak?

Meg kell várni, amíg a háztartás minden tagja 24 órán át tünetmentes. Ha 24 órán keresztül senkinek sincs náthával, orrfolyással, torokfájással, enyhe köhögéssel, lázzal vagy légszomjjal kapcsolatos panasza, akkor el lehet hagyni a lakást.

Van-e ezalól kivétel?

A kulcsfontosságú szakmákban és kritikus folyamatokban dolgozók ezalól kivételt képeznek; nekik csak akkor kell otthon maradniuk, ha ők maguk lázasak (szükség esetén egyeztessen a munkaadójával).

A családomban mindenkinek panaszai vannak. Elmehetek vásárolni, és kutyát sétáltatni?

Nem, ha panaszaid vannak, nem hagyhatod el a lakást, bevásárlás vagy kutyasétáltatás céljából sem. Ezekre valaki mást kell megkérni, és be kell tartani az 1,5 méter távolságot.

Meddig maradnak érvényben ezek az intézkedések?

Minden intézkedés (az iskolák, sportegyesületek, vendéglátóipari egységek stb. bezárása és az otthonmaradásra való felszólítás) egyelőre április 28. szerdáig érvényes. Ez azt jelenti, hogy az iskolák legalább a májusi szünetig bezárólag zárva maradnak. Csak a bejelentés- és engedélyköteles rendezvények tilalma érvényes június 1-ig.

Gyermekek

A kisgyermekek hogyan tudják betartani az 1,5 méteres távolságtartás szabályát?

Az 1,5 méteres távolságtartás szabályát egy háztartásban élő családon belül természetesen lehetetlen betartani, különösen, ahol kisgyermekek vannak. Másoktól, a családon kívüli személyektől, tartsa meg az 1,5 méter távolságot.

Játszótéren, utcán, tengerparton, erdőben játszhatnak a gyerekek? A 12 éves és annál fiatalabb gyerekek játszhatnak kint, de kerüljék a csoportosulást. Az őket felügyelő szülőknek egymás között tartani kell az 1,5 méter távolságot.

 Bevásárlás

Indokolt az, hogy az emberek tömegesen készleteket halmoznak fel?

Érthető, hogy az emberek igyekeznek bebiztosítani magukat, de ez nem indokolt. Nincs szükség készletek felhalmozására.

Ha teljesen lezárják az egész országot, akkor még lehet a szupermarketekben élelmiszert vásárolni?

Igen, mert ha mindent le is zárnak, enni akkor is kell, és szükség van arra, hogy élelmiszert lehessen vásárolni. A Mezőgazdasági, Természetvédelmi és Élelmiszerbiztonsági Minisztérium és a Központi Élelmiszerkereskedelmi Iroda (CBL) figyelemmel kísérik az ágazatban zajló folyamatokat.

Ad-e okot aggodalomra a szupermarketek élelmiszerellátása?

Nem, aggodalomra nincs ok. Több mint elegendő élelmiszer áll rendelkezésre, és a szupermarketek a beszállítóikkal együtt a nap 24 órájában dolgoznak azon, hogy az élelmiszerek eljussanak a szupermarketekbe. Amikor kiürül egy polc, a készlet már úton van a boltba.

Érdemes nagyobb készletet beszerezni, hogy minden eshetőségre fel legyek készülve?

Az az ajánlás, hogy a bevásárlást a megszokott, rendes módon bonyolítsuk.

Mi az a Hamsterwet

A készletfelhalmozásról szóló törvény (“Hamsterwet”, a hamsteren = felhalmozni, bespájzolni igéből, amely a hamster = hörcsög szó származéka, a ford.)  rendkívüli körülményekkel kapcsolatos törvény, amely a gazdasági és klímaügyi miniszternek felhatalmazást ad arra, hogy fellépjen a túlvásárlás ellen.

Miért nem alkalmazzák A készletfelhalmozásról szóló törvényt?

A készletfelhalmozásról szóló törvény rendkívüli körülményekre vonatkozik. Ezt csak végszükség esetén alkalmazzák, amikor egyéb, a felhalmozás elleni intézkedések már nem hatékonyak. Élelmiszerfelhalmozásra nincs szükség, azaz élelmiszeripari termelés zavartalan és az elosztóközpontokban bőven elegendő készlet van raktáron.

Milyen egyéb intézkedés lehetséges a készletfelhalmozás ellen?

A fogyasztók is tudnak segíteni azzal, hogy a rendes mennyiségben vásárolnak. A boltok, szupermarketek vezetői maximálhatják az egy személy által egy termékből vásárolható mennyiséget.

Összejövetelek/rendezvények

Mely rendezvényeket nem lehet megtartani?

Minden bejelentés- és engedélyköteles rendezvényre, a 100 fő alattiakra is vonatkozik a tilalom 2020. június 1-ig.

Más összejövetelekre is vonatkozik a tilalom?

Igen, minden összejövetel (tehát a színházi rendezvények és mozielőadások is) tilos április 28-ig az alábbi kivételekkel:

  • olyan összejövetelek, amelyek az intézmények, cégek és más szervezetek zavartalan működésének biztosításához szükségesek, feltéve, hogy a résztvevők száma nem éri el a 100-at, és betartják az 1,5 méter távolságot,
  • jogszabály alapján kötelező összejövetelek, mint a népképviseleti gyűlések, és bizonyos részvényesi közgyűlések, taggyűlések, feltéve, hogy a résztvevők száma nem éri el a 100-at, és betartják az 1,5 méter távolságot,
  • vallási vagy világnézeti jellegű összejövetelek, feltéve, ha a részt vevők száma nem éri el a 30-at, és betartják az 1,5 méter távolságot,
  • A temetéseken és házasságkötéseken korlátozni kell a résztvevők számát, és 1,5 méter távolságot kell tartani. Bármilyen nehéz is, kézfogás, ölelés helyett más módot kell kitalálni a részvétnyilvánításra, vagy a jókívánságok kifejezésére. És itt is érvényes: aki náthás, tüsszög, köhög, lázas, illetve akinek fáj a torka, az maradjon otthon. Az Ön háztartásán belül valakinek láza és/vagy légszomja van? Akkor Ön is maradjon otthon.

 Mit értünk összejövetel alatt?
Összejövetel alatt azt értjük, hogy emberek egy csoportja egy megbeszélt időpontban összegyűlik.
Összejövetelt tartani tilos, akkor is, ha betartják az 1,5 méter távolságot. Elsősorban szervezett vagy előre megbeszélt összejövetelekről van szó, de ide tartoznak a spontán összejövetelek is, pl. ha csapatsportok művelői összejönnek egy parkban, jógázók találkoznak, vagy egy kerékpárklub tagjai bicikliznek együtt.

 A tüntetések is be vannak tiltva?

A tüntetések is rendezvények, de ezekre A nyilvános rendezvényekről szóló törvény és a rendes eljárás vonatkozik.

Ez azt is jelenti, hogy az összes többi intézkedést is meghosszabbítják június 1-ig?

Nem. Ez a döntés szervezési okok miatt született, mivel bizonyos rendezvények előkészítése már most folyik, sok ember részvételével, például a király napja esetében.

Június 1-ig minden bejelentés- és engedélyköteles rendezvény be van tiltva. Ez azt jelenti, az iskolák is június 1-ig zárva maradnak?

Nem. Az iskolák egyelőre április 28-ig tartanak zárva. Ez azt jelenti, hogy az iskolák legalább a májusi szünetig bezárólag zárva maradnak. A rendezvények betiltása június 1-ig érvényes. Az április 28. előtti héten döntés születik arról, hogy meghosszabbításra kerül-e az iskolák bezárására vonatkozó intézkedés.

Tarthatok-e még otthon születésnapi bulit?

A kormány nyomatékosan azt ajánlja, hogy a ünnepségeket, partikat  egyelőre halasszák el. Az otthonában a látogatók számát mindenki korlátozza a saját családján kívül legfeljebb 3 főre, és minden esetben tartsák be az 1,5 m távolságot.

Csoportosulás és gyülekezés tilalma

Mi minősül csoportosulásnak?

Csoportosulás alatt azt értjük, ha közterületen találkozik emberek egy tetszőleges csoportja. A tilalom arra vonatkozik, ha 2-nél több ember – akár szándékosan, akár véletlenül – nem tartja be a biztonságos 1,5 m távolságot. Itt elsősorban azt kell szem előtt tartani, hogy egyfelől folyhasson tovább a mindennapi élet, másfelől elkerüljük a veszélyes helyzeteket.

Mit jelent a csoportosulás tilalma?

A társadalmi érintkezés korlátozása csökkenti annak esélyét, hogy az emberek egymást megfertőzzék. A polgármester úgy dönthet, hogy egy bizonyos területen betiltja a csoportosulásokat. 2 főnél nagyobb csoportok csak akkor engedélyezettek, ha betartják az 1,5 m távolságot.

Mit szabad?

  • Szupermarketekben vásárolni, ha a vásárlók betartják az 1,5 m távolságot, sétálni, ha ezt mindenki egymástól függetlenül teszi, és betartja az 1,5 m távolságot a többi sétálótól.
  • A 12 éves és annál fiatalabb gyerekek játszhatnak egymással. Az őket felügyelő szülőknek vagy gondozóknak tartani kell az 1,5 méter távolságot. Mint mindenki másra, a gyermekekre is vonatkozik az ajánlás,  hogy lehetőleg tartsanak 1,5 m távolságot.
  • Az egy háztartásban élőkre nem vonatkozik a csoportosulás tilalma.

Honnan lehet tudni, hogy hol tilos a csoportosulás?

Ezzel kapcsolatban kísérje figyelemmel a helyi önkormányzat közleményeit!

A gyermekek játszhatnak kint a társaikkal?

A 12 éves és annál fiatalabb gyermekek játszhatnak kint együtt, szülő/gondozó felügyelete mellett. Az eddig ismert adatok szerint a gyermekeknél ritkán okoz panaszt a koronavírus, és nem is igen terjesztik. De hangsúlyozottan az az ajánlás, hogy a kisebbek se játsszanak nagy számban együtt. Az is fontos, hogy a gyermekek lehetőleg kerüljék el az intenzív fizikai érintkezést, és ha játékokkal, játszótéri eszközökkel játszottak utána mossanak kezet.
A gyermekeket felügyelő szülőknek, gondozóknak egymástól be kell tartani az 1,5 méter távolságot.

Olyan városrészben lakom, ahol tilos a csoportosulás, és a három főnél nagyobb családommal kint vagyok az utcán. Ez megengedett?

Igen. Családokra és közös háztartásban élőkre nem vonatkozik a tiltás. De ajánlott lehetőleg otthon maradni, és mindig be kell tartani az 1,5 méter távolságot.

 A rendőrség ellenőrzi e gyülekezési tilalom betartását?

Igen. A rendőrség megbírságolhatja azokat a csoportokat, amelynek a tagjai nem tartják be az 1,5 méter távolságot (a családok/egy háztartásban élők és a kisgyermekek kivételt képeznek).

Mennyi a bírság?

A bírság összege nagykorúak számára €390, kiskorúak számára €95. Összejövetelek,  rendezvények szervezői valamint cégek számára a bírság elérheti a 4000 eurót.

Hol lehet bejelenteni a tiltott helyszínen észlelt csoportosulásokat?

Ha valaki nem tartja be a szabályokat, azt elsősorban ajánlatos tiszteletteljes módon figyelmeztetni. Ha ez nem jár sikerrel, érdemes felhívni az önkormányzatnál a szabálysértések bejelentésére létesített telefonszámot. Amennyiben az ön lakóhelyén nincs ilyen, hívja a rendőrséget a 0900-8844 telefonszámon. Szólhat az utcán járőröző rendőröknek vagy ún. különleges nyomozóknak (BOA) is

Egy szabadtéri helyszínre nem vonatkozik a csoportosulás tilalma. Ezek szerint lehet sportrendezvényt tartani, ha mindenki betartja a kellő távolságot?

Lehetőleg mindenki maradjon otthon. Ki lehet menni levegőzni, de inkább kerüljék a csoportos sportolást. Amennyiben mégis sokan megteszik ezt, a polgármester elrendelheti a csoportosulás tilalmát a helyszínre vonatkozólag.

Abban a városrészben, ahol lakom, nem tiltott a csoportosulás. Akkor szabad 2-nél több személynek az utcán tartózkodni?

Lehetőleg mindenki maradjon otthon, aki megteheti a munkahelyére se járjon be. Levegőzni, a szomszédokkal beszélni nem tilos. 2 főnél nagyobb csoport alakulása csak akkor engedélyezett, ha mindenki betartja az 1,5 méter távolságot.

Nyilvános és nem nyilvános helyek bezárása

Sor kerülhet nyilvános és nem nyilvános helyek bezárására. Ez mit jelent?

A biztonsági régió elnöke bezárathat bizonyos helyszíneket, hogy megelőzze a csoportosulások kialakulását. Ez vonatkozhat kempingekre, nyaralóparkokra, parkokra, természeti területekre, tengerpartszakaszokra és hasonlókra. A boltok nem tartoznak ebbe a körbe.

Ez a piacokra is vonatkozik?

A piacokra külön szabályozás vonatkozik, mert ezek bizonyos esetekben az élelmiszer-ellátási lánc részét képezik. A piacokat csak akkor szabad megtartani, ha a biztonsági régió elnöke erre engedélyt adott. A piac látogatói számára lehetőséget biztosítani az 1,5 méter távolság betartására.

Mely nyilvános és nem nyilvános létesítmények tartanak zárva?

  • Minden vendéglátóipari egység zárva tart. A házhozszállítás és elvitel továbbra is lehetséges, a coffeeshopok számára is. Kerülje el azokat a helyeket, ahol sokan vannak, ne álljon közel másokhoz, az ételt, italt vigye el.
  • Szintén zárva tartanak a sportegyesületek, sport- és fitnessklubok, szaunák, kaszinók, játéktermek és szexuális szolgáltatásokat nyújtó intézmények.
  • Minden közvetlen fizikai kapcsolatot igénylő foglalkozás gyakorlása tilos, amennyiben nem lehetséges az 1,5 m távolság betartása, például masszázs, fodrászat, műkörömépítés, eszkortszolgáltatások, gépjárművezetés-oktatás. Kivételt képeznek a paramedicinális szakmák, feltéve, ha a kezelés egyéni orvosi indikációra történik, és a terapeuta minden higiéniai követelményt be tud tartani.
  • Az iskolák és gyermekgondozási létesítmények zárva tartanak. Ez vonatkozik az általános iskolákra, a középiskolákra és a középfokú szakoktatási intézményekre. Az iskolák szükség esetén kinyithatnak az (érettségi) vizsgákra. A főiskolák és egyetemek is bezárnak. Az iskolák és egyetemek távoktatásban tanítanak. Az iskolák ezenkívül ügyeleti ellátást biztosítanak  a kulcsfontosságú szakmákban és kritikus folyamatokban dolgozók gyermekei és a veszélyeztetett gyermekek számára.

Akkor most minden kemping és nyaralópark zárva tart?

A biztonsági régió elnöke indokolt esetben bizonyos helyszíneket lezárathat a közönség elől. Ez vonatkozhat kempingekre és nyaralóparkokra is. A bezárás alapja lehet, ha az üzemeltető nem hozta meg a megfelelő intézkedéseket annak biztosítására, hogy a vendégek be tudják tartani az 1,5 méter távolságot.

Nyitva maradhatnak-e a közös szaniterhelyiségek?

Nem, ezeket be kell zárni. Tilos nyitva tartani a közös WC-ket, mosdó-és zuhanyozóhelyiségeket a szabadidőparkokban és más szabadidős helyszíneken. Ez vonatkozik a  nyaralóparkokra, kempingekre, táborhelyekre, jachtkikötőkre és kisebb táborhelyekre is, például a parasztgazdaságok mellett üzemeltetetett sátorhelyekre.

A parkokban, természeti területeken és a tengerparton található közös WC-ket, mosdókat és zuhanyozóhelyiségeket zárva kell tartani.

A boltok üzemeltetői hogyan gondoskodnak arról, hogy mindenki betarsa a biztonságos távolságot?

A kormány megállapodott a bolttulajdonosokkal és azok szervezeteivel arról, hogy hogyan biztosítsák azt, hogy mindenki be tudja tartani a biztonságos távolságot. A vásárlókra vonatkozólag is kidolgoztak szabályokat, így ők is tudják, mihez kell tartaniuk magukat, hogy biztonságosan tudjanak vásárolni. Ha ez nem valósul meg a megfelelő mértékben, a hatóságok bezárathatják a boltot.

Ki járhat el, ha a nyilvános és nem nyilvános helyszíneken nem történnek meg a szükséges intézkedések?

A biztonsági régió elnöke lezárathat helyszíneket (például nyaralóparkokat, kempingeket, táborhelyeket, tengerpartszakaszokat, boltokat és parkokat), és eljárhat szükségrendelet alapján.

Honnan tudhatom, hogy mi van zárva a környéken?

Ezzel kapcsolatban kísérje figyelemmel a helyi vagy regionális önkormányzat közleményeit.

Lehet még fodrászhoz, vagy körömstúdióba menni?

Fodrászok, kozmetikusok és más közvetlen fizikai kapcsolatot igénylő szépészeti szakmákban dolgozók április 28-ig nem folytathatják a tevékenységüket. Ezeket az üzleteket be kell zárni.

Nem állandó helyszínen dolgozom, hanem általában a kliensek vagy betegek otthonában. A munkám során nem tudom betartani az 1,5 méter távolságot. Folytathatom még a munkámat?

A közvetlen fizikai kapcsolatot igénylő szakmákban dolgozók április 28-ig semmiképpen nem folytathatják a tevékenységüket. Kivételt képeznek azok a foglalkozások, amelyek távolról nem megvalósítható halaszthatatlan egészségügyi ellátás keretében szükségesek.

Pénzügyek

Megemelték az érintés nélkül fizethető összeget. Miért?

Ez így van, a tranzakció összeghatárát € 25-ról € 50-re emelték. Önnek nincs tennivalója: az összeghatár automatikusan megváltozott, Ön nem kap erről külön értesítést. Az egymást követő érintés nélküli fizetések összegét már korábban megemelték € 50-ról € 100-ra. Ezek az  intézkedések tovább könnyítik az érintés nélküli fizetést. Ennél a fizetési módnál ugyanis nem szükséges beütni a PIN-kódot. Így segítenek a bankok a vírus terjedése elleni védekezésben.

Biztonságos-e a készpénzzel történő fizetés?

Igen, biztonságos. Az RIVM (Országos Népegészségügyi és Környezetvédelmi Intézet) szakvéleménye szerint igen kicsi annak az esélye, hogy a vírus pénz vagy más tárgy felületén keresztül terjedjen. A biztonságos fizetés a legfontosabb, a készpénzes fizetésnél és a kártyás fizetésnél egyaránt. Ha bankjeggyel vagy érmével fizet, a pénzt helyezze a pultra. Így elkerülhető, hogy megérintse a pénztáros kezét, és nem terjedhet a vírus.

A holland stratégia

Milyen egyéb válságintézkedést hoz a kormány?

  • Hogy továbbra működhessen a társadalom, bizonyos kivételek vonatkoznak a  kulcsfontosságú szakmákban és kritikus folyamatokban dolgozókra.
  • Igénybe vehetik az iskola vagy gyermekgondozási intézmény által biztosított ügyeletet
  • Nem kell otthon maradniuk enyhe megfázásos tünetek esetén, vagy ha családtagnak vannak panaszai. Csak akkor kell otthon maradniuk, ha lázuk van.
  • Munkahelyvédelmi és gazdasági  szükségcsomag: ideiglenes pénzügyi támogatások a vállalkozások és egyéni vállalkozók, ezek keretében a kormány részben megtérítheti a kieső bevételt és fizetést, haladékot adhat az adófizetésre, és könnyítheti a hitelfeltételeket. Ezek az intézkedések a kulturális és kreatív ágazat támogatását is szolgálhatják
  • Lehetővé teszik a tehergépjármű-vezetők vezetési idejének kibővítését, hogy zavartalan legyen a szupermarketek áruellátása.
  • Megemelték a bankkártyával történő érintés nélküli fizetés összeghatárát. Így segítenek a bankok a vírus terjedése elleni védekezésben, mivel ennél a fizetési módnál nem szükséges beütni a PIN-kódot.
  • A társadalmon belül különböző kezdeményezések indultak az emberek megsegítésére ebben az időszakban. A Vöröskereszt Ready2Help nevű polgári segítségnyújtó hálózata, mely több, mint 70 000 emberből áll, a leginkább veszélyeztetetteket tájékoztatja arról, hogy hogyan tudnak védekezni a koronavírus ellen.

Mire szolgál a létfontosságú szakmák listája?

A koronavírusjárványra való tekintettel létrehoztak egy listát azokról a szakmákról, amelyek elengedhetetlenek az ország működtetéséhez a koronaválság idején [hollandul a rijksoverheid.nl honlapon, a ford]. Az e szakmákban dolgozó szülők és gondozók igénybe vehetik az iskola vagy gyermekgondozási intézmény által biztosított ügyeletet és a családi karantén szabályai sem vonatkoznak rájuk.

A létfontosságú  szakmák listája áttekintést ad azokról a szakmákról, amelyekre szükség van  az ország működtetéséhez, de nem fed le mindent. Az idetartozó foglalkozások és tisztségek megállapításánál figyelembe kell venni az igényeket.

A munkáltatóknak, megbízóknak és a munkavállalóknak együtt kell meghozni a megfelelő döntéseket. Ez ugyanúgy érvényes a jelenleg hatályos intézkedésekre is.

Miért tér el a koronavírussal kapcsolatos holland stratégia más országok megközelítésétől?

A WHO (Egészségügyi Világszervezet) nemzetközi iránymutatásokat ad, amelyeket minden ország a saját helyzetére alkalmaz. A holland stratégia lényege, hogy maximálisan kontroll alatt tartsuk a járványt. A Hollandiában közzétett ajánlások és intézkedések ezt célozzák. Sok intézkedés egyébként megegyezik a szomszédos országokban elrendelt korlátozásokkal.

A kormány április 28-a, keddig bezárólag meghosszabbította a koronavírussal kapcsolatos intézkedéseket

Közlemény | 31-03-2020 | 19:00

A kormány a mai napon úgy döntött, hogy a Hollandiában elrendelt valamennyi koronavírussal kapcsolatos intézkedést [ld. a korábbi bejegyzéseket, a ford.] meghosszabbítja április 28., keddig. Az április 28-a előtti héten a kormány megvizsgálja, mire van szükség az azt követő időszakban. A közeledő húsvéti hétvégére is nyomatékosan ajánlja mindenkinek, hogy maradjon otthon.

Április 28-ig zárva maradnak tehát többek között  a sportlétesítmények, a vendéglátóipari egységek és a gyermekgondozási intézmények. Az iskolák legalább a májusi szünetig zárva maradnak. A rendezvényekre vonatkozó tilalom június 1-ig marad hatályban.

A meghosszabbításra azért van szükség, hogy kontroll alatt tudjuk tartani a koronavírus terjedését, védjük a veszélyeztetett csoportokat, és  hogy az egészségügyi dolgozók és a kórházak bírják a rájuk nehezedő nyomást. Csak ha bizonyítottan csökken a kórházi beutalások és az intenzív osztályokon fekvő betegek száma, akkor mondhatjuk ki bizonyossággal, hogy a járvány kontroll alatt van, és felül lehet vizsgálni az intézkedéseket.  

Hollandia még nem érte el a célt, de jó úton halad. A betegek száma még nő, de már nem olyan gyorsan, mint néhány héttel ezelőtt, amikor még nem voltak hatályban az intézkedések. Aki most fertőzött, az átlagosan kevesebb embernek adja tovább a vírust, mint az intézkedések nélkül tenné. Ez azt jelenti, hogy az intézkedések hatnak. Néhány hétig eltart, amíg ez a kórházban fekvő betegek számának csökkenésében is mutatkozik, hiszen a fertőzés, a megbetegedés és az esetleges kórházba kerülés között eltelik egy bizonyos idő. 

Alapvető fontosságú ezért, hogy Hollandiában mindenki továbbra is betartsa az  intézkedéseket, mert a fertőzés veszélye még mindig nagy. Mindenki tartsa magát az előírásokhoz, egy kulcsfontosságú!

Csak együtt tudjuk leküzdeni a koronavírust!

Gyakori kérdések a Hollandiában alkalmazott megközelítésre vonatkozólag

Otthonmaradás és távolságtartás

Miért kell lehetőség szerint otthon maradni?

A kormány mindenkit felszólít, hogy lehetőség szerint maradjon otthon. Aki tud, dolgozzon otthon. Csak a szükséges vásárlást intézni menjen ki, azt is egyedül, illetve levegőzni, vagy ha valaki másról kell gondoskodnia. De mindig tartsa be az 1,5 méter távolságot, és kerülje a csoportosulásokat. Legfeljebb 3 főből álló csoport együttléte engedélyezett, de mindenkinek be kell tartania az 1,5 méter távolságot. Az egy háztartásban élőkre nem vonatkozik a maximális csoportlétszám. 

Mit kell érteni az otthonmaradás alatt? Hova lehet még elmenni?

A kormány mindenkit felszólít, hogy lehetőség szerint maradjon otthon. Aki tud, dolgozzon otthon. Csak a szükséges vásárlást intézni menjen ki, azt is egyedül, illetve levegőzni, vagy ha valaki másról kell gondoskodnia. De mindig tartsa be az 1,5 méter távolságot, és kerülje a csoportosulásokat.

Ez teljes lezárás, úgynevezett “lockdown”?

Nem. A “lockdown” sokkal szigorúbb intézkedés, amelyre jelenleg szerencsére nincs szükség. Kijárási tilalom esetén a társadalmi és a gazdasági élet is leáll, és az ország minden lakosának mozgási szabadsága nagy mértékben korlátozott.

Meddig érvényes mindez?

Valamennyi intézkedés április 6-ig érvényes. A rendezvények betiltása június 1-ig.

Mit jelent a “social distancing”, azaz társas távolságtartás?

A “social distancing”, magyarul társas távolságtartás, azt jelenti, hogy az emberek korlátozzák az egymással való érintkezést, illetve távolságot tartanak egymástól. Így kisebb az esély, hogy megfertőzik egymást. Tehetik ezt például azáltal, hogy otthon dolgoznak, lépcsőzetesen osztják be a munkaidőt, és amennyiben az otthoni munkavégzés nem megoldható, otthon maradnak, illetve ha légúti panaszaik vannak, elkerülik az olyan helyeket, ahol 3-nál több ember gyűlik össze.

Mit jelent a koronavírus miatti távolságtartás? 

  • Lehetőleg mindenki maradjon otthon. Csak azért hagyja el a lakást, hogy munkába menjen, ha nem tud otthon dolgozni, illetve hogy bevásároljon vagy másokról gondoskodjon. Levegőzni ki lehet menni, de nem csoportosan. 
  • Mindig tartson legalább 1,5 méter távolságot másoktól, kerülje a társas tevékenységeket és a csoportosulásokat. Otthonában is legfeljebb 3 embert fogadjon a saját családján kívül, és azokkal is tartsanak egymástól távolságot. 

Látogatás

  • Kávézás egy baráttal/barátnővel? Ez lehetséges, de legfeljebb hárman, és be kell tartani az 1,5 méter távolságot. Lehetőleg el kell kerülni az idős emberek és legyengült immunrendszerű személyek látogatását, ők a veszélyeztetett csoporthoz tartoznak. Inkább más módon tartsa velük a kapcsolatot, telefonon, videótelefonálás útján, vagy írjon levelet.
  • Ön elmúlt 70 éves, vagy gyenge az immunrendszere? Maradjon otthon, és lehetőleg ne fogadjon látogatókat. Próbálja ki a modern kommunikációs eszközöket, például a videótelefonálást.
  • Születésnapja vagy más ünnepelni valója van? A kormány nyomatékosan azt ajánlja, hogy a partikat mindenki halassza el. Otthonában is legfeljebb 3 embert fogadhat a saját családján kívül. 

Mindennapi élet, bevásárlás

  • Barátokkal szokott futni/kerékpározni? Tegye ezt egyedül. Ha mégis társaságban szeretne sportolni, mindig tartsa be az 1,5 méter távolságot.
  • Bevásárolni szabad. Menjen egyedül, kerülje a tömeget, és tartson 1,5 méter távolságot másoktól.
  • Ételt rendelni is lehet. A kiszállítás fizikai érintkezés nélkül történik. 
  • Elvitelre főző étteremben vagy gyorsbüfében szeretne ételt vásárolni elvitelre? Ez lehetséges, ha elkerüli a tömeget, és nem megy másokhoz közel. Az elvitel a coffeeshopokban is lehetséges is nyitva vannak.

További információk (hollandul) itt: veelgestelde vragen over afstand houden.

Indokolt az, hogy az emberek tömegesen készleteket halmoznak fel?

Érthető, hogy az emberek igyekeznek bebiztosítani magukat, de ez nem indokolt. Nincs szükség készletek felhalmozására.

Ha teljesen lezárják az egész országot, akkor még lehet a szupermarketekben élelmiszert vásárolni?

Igen, mert ha mindent le is zárnak, enni akkor is kell, és szükség van arra, hogy élelmiszert lehessen vásárolni. A Mezőgazdasági, Természetvédelmi és Élelmiszerbiztonsági Minisztérium és a Központi Élelmiszerkereskedelmi Iroda (CBL) figyelemmel kísérik az ágazatban zajló folyamatokat.

Ad-e okot aggodalomra a szupermarketek élelmiszerellátása? 

Nem, aggodalomra nincs ok. Több mint elegendő élelmiszer áll rendelkezésre, és a szupermarketek a beszállítóikkal együtt a nap 24 órájában dolgoznak azon, hogy az élelmiszerek eljussanak a szupermarketekbe. Amikor kiürül egy polc, a készlet már úton van a boltba.

Érdemes nagyobb készletet beszerezni, hogy minden eshetőségre fel legyek készülve?

Az az ajánlás, hogy a bevásárlást a megszokott, rendes módon bonyolítsuk.

Mi az a Hamsterwet?  

A készletfelhalmozásról szóló törvény (“Hamsterwet”, a hamsteren = felhalmozni, bespájzolni igéből, amely a hamster = hörcsög szó származéka, a ford.)  rendkívüli körülményekkel kapcsolatos törvény, amely a gazdasági és klímaügyi miniszternek felhatalmazást ad arra, hogy fellépjen a túlvásárlás ellen. 

Miért nem alkalmazzák A készletfelhalmozásról szóló törvényt?

A készletfelhalmozásról szóló törvény rendkívüli körülményekre vonatkozik. Ezt csak végszükség esetén alkalmazzák, amikor egyéb, a felhalmozás elleni intézkedések már nem hatékonyak. Élelmiszerfelhalmozásra nincs szükség, azaz élelmiszeripari termelés zavartalan és az elosztóközpontokban bőven elegendő készlet van raktáron.

Milyen egyéb intézkedés lehetséges a készletfelhalmozás ellen?

A fogyasztók is tudnak segíteni azzal, hogy a rendes mennyiségben vásárolnak. A boltok, szupermarketek vezetői maximálhatják az egy személy által egy termékből vásárolható mennyiséget.

Összejövetelek/rendezvények

Miért kell minden rendezvényt lemondani, nem csak a 100 főnél nagyobbakat? 

Ez az intézkedés az Outbreak Managementteam (Járványkitörési-kezelési csoport) ajánlására módosult. Erre a járvány terjedésének megfékezéséhez van szükség.

Mit értünk rendezvény alatt?

A rendezvény tervezhető és engedélyköteles.

Mely rendezvényeket nem lehet megtartani?

Minden rendezvényt és összejövetelt, a 100 fő alattiakat is, le kell mondani 2020. június 1-ig. 

Más összejövetelekre is vonatkozik a tilalom?

Igen, minden összejövetel (tehát a színházi rendezvények és mozielőadások is) tilos április 6-ig az alábbi kivételekkel:

  • olyan összejövetelek, amelyek az intézmények, cégek és más szervezetek zavartalan működésének biztosításához szükségesek, feltéve, hogy a résztvevők száma nem éri el a 100-at, és betartják az 1,5 méter távolságot,
  • jogszabály alapján kötelező összejövetelek, mint az önkormányzati közgyűlés és a Parlament feltéve, hogy a résztvevők száma nem éri el a 100-at, és betartják az 1,5 méter távolságot,
  • vallási vagy világnézeti jellegű összejövetelek, feltéve, ha a részt vevők száma nem éri el a 30-at, és betartják az 1,5 méter távolságot,
  • temetések és házasságkötések, feltéve, ha a részt vevők száma nem éri el a 30-at, és betartják az 1,5 méter távolságot,

A temetéseken és házasságkötéseken tehát korlátozni kell a résztvevők számát, és 1,5 méter távolságot kell tartani. Bármilyen nehéz is, kézfogás, ölelés helyett más módot kell kitalálni a részvétnyilvánításra, vagy a jókívánságok kifejezésére. És itt is érvényes: aki náthás, tüsszög, köhög, lázas, illetve akinek fáj a torka, az maradjon otthon. Az Ön háztartásán belül valakinek láza és/vagy légszomja van? Akkor Ön is maradjon otthon. 

A tüntetések is be vannak tiltva?

Nem. A tüntetések más jogszabályi keretbe tartoznak, ezekre a rendes eljárás vonatkozik.

Ez azt is jelenti, hogy az összes többi intézkedést is meghosszabbítják június 1-ig?

Nem. Ez a döntés szervezési okok miatt született, mivel bizonyos rendezvények előkészítése már most folyik, sok ember részvételével, például a király napja esetében. 

Június 1-ig minden rendezvény be van tiltva. Ez azt jelenti, az iskolák is június 1-ig zárva maradnak?

Nem. Az iskolák április 6-ig tartanak zárva. Legkésőbb április 6-án dönteni kell arról, hogy meghosszabbításra kerül-e az iskolák bezárására vonatkozó intézkedés.

Tarthatok-e még otthon születésnapi bulit?

Az ajánlás az, hogy az otthonában a látogatók számát mindenki korlátozza a saját családján kívül legfeljebb 3 főre.

Csoportosulás és gyülekezés tilalma 

Mit jelent a csoportosulás tilalma?

A társadalmi érintkezés korlátozása csökkenti annak esélyét, hogy az emberek egymást megfertőzzék. A polgármester úgy dönthet, hogy egy bizonyos helyszínen, városrészben betiltja a csoportosulásokat. Ez azt jelenti, hogy ezen a helyen nem alakíthatók 3 fős vagy annál nagyobb csoportok.

Tiltott csoportosulásnak az minősül, ha 3 vagy annál több ember, aki nem él közös háztartásban, nem tartja be az 1,5 m távolságot.

Minden csoportosulás tilos?

Nem tilos a csoportosulás családon illetve egy háztartáson belül, és olyan helyen, amelyre nem érvényes a csoportosulás tilalma. De mindig ajánlott betartani az 1,5 m távolságot.

Honnan lehet tudni, hogy hol tilos a csoportosulás?

Ezzel kapcsolatban kísérje figyelemmel a helyi önkormányzat közleményeit! 

A gyerekek játszhatnak kint hármasban, vagy többen?

A 12 év alatti gyerekek játszhatnak kint együtt. Az RIVM hangsúlyozza, hogy ez nem jelent az egészségre veszélyt. Nyomatékosan ajánlja azonban, hogy a kisebbek se játsszanak sokan együtt.
A gyermekeket felügyelő szülőknek, gondozóknak be kell tartani az 1,5 méter távolságot.

Olyan városrészben lakom, ahol tilos a csoportosulás, és a három főnél nagyobb családommal kint vagyok az utcán. Ez megengedett?

Igen. Családokra és közös háztartásban élőkre nem vonatkozik a tiltás. De ajánlott lehetőleg otthon maradni, és mindig be kell tartani az 1,5 méter távolságot.

A rendőrség ellenőrzi e gyülekezési tilalom betartását?

Igen. A rendőrség megbírságolhatja azt, aki nem tartja be a szabályokat.

Mennyi a bírság?

A bírság pontos összege később kerül megállapításra, de felső határként 400 eurós összeggel lehet számolni. Cégek számára 4000 euró is lehet a bírság.

Egy szabadtéri helyszínre nem vonatkozik a csoportosulás tilalma. Ezek szerint lehet sportrendezvényt tartani, ha mindenki betartja a kellő távolságot?

Lehetőleg mindenki maradjon otthon. Ki lehet menni levegőzni, de inkább kerüljék a csoportos sportolást. Amennyiben mégis sokan megteszik ezt, a polgármester elrendelheti a csoportosulás tilalmát a helyszínre vonatkozólag.

Abban a városrészben, ahol lakom, nem tiltott a csoportosulás. Akkor szabad 3-nál több személynek az utcán tartózkodni?

Lehetőleg mindenki maradjon otthon, aki megteheti a munkahelyére se járjon be. Levegőzni, a szomszédokkal beszélni nem tilos. Mindenki tartsa be az 1,5 méter távolságot.

Nyilvános és nem nyilvános helyek bezárása

Sor kerülhet nyilvános és nem nyilvános helyek bezárására. Ez mit jelent?

A biztonsági régió elnöke bezárathat bizonyos helyszíneket, hogy megelőzze a csoportosulások kialakulását. Ez vonatkozhat kempingekre, nyaralóparkokra, parkokra, természeti területekre, tengerpartszakaszokra és hasonlókra. A boltok nem tartoznak ebbe a körbe.

Akkor most minden kemping és nyaralópark zárva tart?

A biztonsági régió elnöke indokolt esetben bizonyos helyszíneket lezárathat a közönség elől. A bezárás alapja lehet, ha az üzemeltető nem hozta meg a megfelelő intézkedéseket annak biztosítására, hogy a vendégek be tudják tartani az 1,5 méter távolságot.

Ez a piacokra is vonatkozik?

A piacokra külön szabályozás vonatkozik, mert ezek bizonyos esetekben az élelmiszer-ellátási lánc részét képezik. Az önkormányzatok és a piacmesterek kötelesek megállapodni arról, hogy hogyan tudnak a piac látogatói számára lehetőséget biztosítani az 1,5 méter távolság betartására. Ha ezek az intézkedések nem vezetnek eredményre, a biztonsági régió elnöke bezárathatja a piacot.

A boltok üzemeltetői hogyan gondoskodnak arról, hogy mindenki betarsa a biztonságos távolságot?

A kormány megállapodott a bolttulajdonosokkal és azok szervezeteivel arról, hogy hogyan biztosítsák azt, hogy mindenki be tudja tartani a biztonságos távolságot. A vásárlókra vonatkozólag is kidolgoztak szabályokat, így ők is tudják, mihez kell tartaniuk magukat, hogy biztonságosan tudjanak vásárolni. 

A bolttulajdonosok is felelősségre vonhatók?

A biztonsági régió elnöke intézkedhet a szabályok betartatása érdekében, ha a boltok és a közösségi közlekedés üzemeltetői nem tartják be a megállapodást. Például kötelezheti a bolt üzemeltetőjét, hogy szigorú beléptetési rendszert működtessen, ahogy azt különböző boltok már most önkéntesen teszik.

Honnan tudhatom, hogy mi van zárva a környéken?

Ezzel kapcsolatban kísérje figyelemmel a helyi vagy regionális önkormányzat közleményeit. 

Lehet még fodrászhoz, vagy körömstúdióba menni?

Fodrászok, kozmetikusok és más közvetlen fizikai kapcsolatot igénylő szépészeti szakmákban dolgozók április 6-ig nem folytathatják a tevékenységüket. Ezeket az üzleteket be kell zárni.

Nem állandó helyszínen dolgozom, hanem általában a kliensek vagy betegek otthonában. A munkám során nem tudom betartani az 1,5 méter távolságot. Folytathatom még a munkámat?

A közvetlen fizikai kapcsolatot igénylő szépészeti szakmákban dolgozók április 6-ig semmiképpen nem folytathatják a tevékenységüket. Kivételt képeznek azok a foglalkozások, amelyek távolról nem megvalósítható halaszthatatlan egészségügyi ellátás keretében szükségesek. Legkésőbb április 6-án döntés születik arról, hogy meghosszabbításra kerül-e az intézkedés.

Családi karantén

Mikor van vége a családi karanténnak?

Meg kell várni, amíg a háztartás minden tagja 24 órán át tünetmentes. Ha 24 órán keresztül senkinek sincs náthával, orrfolyással, torokfájással, enyhe köhögéssel, lázzal vagy légszomjjal kapcsolatos panasza, akkor el lehet hagyni a lakást.

Van-e ezalól kivétel? 

A kulcsfontosságú szakmákban és kritikus folyamatokban dolgozók ezalól kivételt képeznek; nekik csak akkor kell otthon maradniuk, ha ők maguk lázasak (szükség esetén egyeztessen a munkaadójával).

Meddig tart a családi karantén?

Ha egy vagy több családtagnak súlyos panaszai voltak, a család tagjai csak akkor hagyhatják el a lakást, ha az egész család 24 órán keresztül panaszmentes. 

A családomban mindenkinek panaszai vannak. Elmehetek vásárolni, és kutyát sétáltatni?

Nem, ha panaszaid vannak, nem hagyhatod el a lakást, bevásárlás vagy kutyasétáltatás céljából sem. Ezekre valaki mást kell megkérni, és be kell tartani az 1,5 méter távolságot.

Meddig maradnak érvényben ezek az intézkedések?

Minden intézkedés (az iskolák, sportegyesületek, vendéglátóipari egységek stb. bezárása és az otthonmaradásra való felszólítás) egyelőre április 6. szerdáig érvényes. Csak a rendezvények tilalma érvényes június 1-ig. 

Gyermekek

A kisgyermekek hogyan tudják betartani az 1,5 méteres távolságtartás szabályát?

Az 1,5 méteres távolságtartás szabályát egy háztartásban élő családon belül természetesen lehetetlen betartani, különösen, ahol kisgyermekek vannak. Másoktól, a családon kívüli személyektől, tartsa meg az 1,5 méter távolságot.

Játszótéren, utcán, tengerparton, erdőben játszhatnak a gyerekek?, 

A 12 éves és annál fiatalabb gyerekek játszhatnak kint, de kerüljék a csoportosulást.. Az őket felügyelő szülőknek egymás között tartani kell az 1,5 méter távolságot.

Védőeszközök az egészségügyi dolgozók számára

Van-e elegendő védőeszköz (maszk, kötény) az egészségügyi dolgozók számára?

A(z esetlegesen) koronavírusos betegek ellátása miatt megnövekedett a védőeszközök iránti igény. Ezekből a termékekből hiány alakult ki, van ahol a hiány már akut problémát jelent. A helyzet kezelésére a hatóságok országos stratégiát dolgoztak ki. Határozatlan ideig mindenkinek ehhez kell tartania magát.

A Népegészségügyi, Népjóléti és Sportügyi Minisztérium központi beszerzési csoportja foglalkozik a védőeszközök beszerzésével. Az eszközöket központilag gyűjtik össze, és igény szerint osztják szét.

Védőeszközöket szeretne felajánlani? Lépjen kapcsolatba a Népegészségügyi, Népjóléti és Sportügyi Minisztériummal a coronabeschermingsmiddelen@minvws.nl címen. Mivel a Minisztérium jelenleg nagyon sok felajánlást kap, előfordulhat, hogy a válaszra a szokásosnál hosszabb ideig kell várni.

Pénzügyek

Megemelték az érintés nélkül fizethető összeget. Miért?

Ez így van, a tranzakció összeghatárát € 25-ról € 50-re emelték. Önnek nincs tennivalója: az összeghatár automatikusan megváltozott, Ön nem kap erről külön értesítést. Az egymást követő érintés nélküli fizetések összegét már korábban megemelték € 50-ról € 100-ra. Ezek az  intézkedések tovább könnyítik az érintés nélküli fizetést. Ennél a fizetési módnál ugyanis nem szükséges beütni a pinkódot. Így segítenek a bankok a vírus terjedése elleni védekezésben.

Biztonságos-e a készpénzzel történő fizetés?

Igen. Az RIVM (Országos Népegészségügyi és Környezetvédelmi Intézet) szakvéleménye szerint nagyon kicsi annak az esélye, hogy a vírus pénz vagy más tárgy felületén keresztül terjedjen. A biztonságos fizetés a legfontosabb, a készpénzes fizetésnél és a kártyás fizetésnél egyaránt. Ha bankjeggyel vagy érmével fizet, a pénzt helyezze a pultra. Így elkerülhető, hogy megérintse a pénztáros kezét, és nem terjedhet a vírus. 

A holland stratégia

Miért tér el a koronavírussal kapcsolatos holland stratégia más országok megközelítésétől?

A WHO (Egészségügyi Világszervezet) nemzetközi iránymutatásokat ad, amelyeket minden ország a saját helyzetére alkalmaz. A holland stratégia lényege, hogy maximálisan kontroll alatt tartsuk a járványt. A Hollandiában közzétett ajánlások és intézkedések ezt célozzák. Sok intézkedés egyébként megegyezik a szomszédos országokban elrendelt korlátozásokkal.

Felelős

Március 23-i kiegészítő intézkedések

Közlemény | 2020. március 24. | 21:15

A kormány kiegészítő és szigorított intézkedéseket hozott a koronavírus elleni védekezés céljából a rendezvényekre és összejövetelekre vonatkozólag. Ezeket az intézkedéseket a március 23-i sajtóértekezleten tették közzé. Ezután további egyeztetés történt, amelynek kapcsán az intézkedéseket részletesebben kidolgozták és pontosították.

A Közegészségügyi törvény 7. §-a alapján De Jonge népegészségügyi, népjóléti és sportügyi miniszter, Grapperhaus igazság- és biztonságügyi miniszter nevében is, felkérte a Biztonsági értekezletet, hogy hozza meg az alábbi intézkedéseket. A Biztonsági értekezletben a Biztonsági régiók  elnökei vesznek részt.

  1. Az engedély- és bejelentésköteles rendezvényeket 2020 június 1-ig betiltják.

A 2.-tól 7.-ig terjedő pontokat legkésőbb 2020. április 6-án felülvizsgálják.

  1. Minden egyéb összejövetelt betiltanak, a következő kivételekkel:
    a. törvény alapján kötelező összejövetelek (legfeljebb 100 fő részvételével), mint az önkormányzati közgyűlés és a Parlament;
    b. olyan összejövetelek, amelyek az intézmények, vállalatok és más szervezetek zavartalan működéséhez szükségesek;
    c. temetések és házasságkötések (legfeljebb 30 fő részvételével);
    d. vallási vagy világnézeti jellegű összejövetelek (legfeljebb 30 fő részvételével).

Ezeket az összejöveteleket csak akkor szabad megtartani, ha a koronavírus elleni védekezéshez szükséges valamennyi higiéniai óvintézkedést betartják, és lehetséges az 1,5 méter távolság megtartása.

  1. A kaszinókat, játéktermeket és ehhez hasonló létesítményeket bezárják.  Azokat az üzleteket, ahol közvetlen fizikai kapcsolatot igénylő szépségipari tevékenység folyik (fodrászszalonok, körömstúdiók stb.),  szintén zárva kell tartani.
  2. Minden közvetlen fizikai kapcsolatot igénylő foglalkozás gyakorlása tilos, amennyiben nem lehetséges az 1,5 m távolság betartása, például masszázs, fodrászat, műkörömépítés, eszkortszolgáltatások, gépjárművezetés-oktatás. Kivételt képeznek a paramedicinális szakmák, feltéve, ha a kezelés egyéni orvosi indikációra történik, és a terapeuta minden higiéniai követelményt be tud tartani.
  3. Be kell zárni az üzleteket, piacokat, és meg kell szüntetni a közösségi közlekedést, ha az érvényes higiéniai intézkedéseket  és az 1,5 m távolságot nem tartják be.
  4. A nyaralóparkokat, kempingeket, parkokat, természeti területeket és tengerpartszakaszokat és hasonlókat lezárják,  ha ezeken a helyszíneken nem vagy nem elegendő mértékben tartják be az érvényes higiéniai intézkedéseket és az 1,5 m távolságot, vagy ennek veszélye fenyeget.
  5. A közterületen való – akár szándékos, akár véletlen – csoportosulás tilos. Csoportosulás alatt a kormány három vagy több főből álló csoport kialakulását érti, amelyen belül az emberek nem tartják be az 1,5 m távolságot. Nem tekintendő csoportosulásnak olyan emberek együttléte, akik közös háztartásban élnek, és az sem, ha 13 év alatti gyerekek együtt játszanak egy vagy több szülő vagy gondviselő felügyelete alatt, feltéve, ha  a szülők és/vagy gondviselők betartják az 1,5 m távolságot.

A Biztonsági értekezletnek küldött levélben az is szerepel, hogy a 2. és 3. pontban meghatározott intézkedést szükségrendeletbe kell foglalni. A 4.-től 7.-ig terjedő pontokban meghatározott intézkedéseket úgy kell a szükségrendeletben megfogalmazni, hogy az indokolt esetben ezek rendőrségi betartatását is lehetővé tegye.

Szigorított intézkedések a koronavírus megfékezésére

Közlemény | 2020.03.23 | 19:23

Március 23-án a kormány további intézkedéseket hozott a koronavírus elleni védekezés érdekében. Rutte miniszterelnök, valamint De Jonge, Grapperhaus és Van Rijn miniszterek 2020. március 23-án sajtóértekezleten ismertették az RIVM (Állami Népegészségügyi és Környezetvédelmi Intézet) szakvéleményére alapuló intézkedéseket.

A szigorított illetve új intézkedések a következők:

  • Lehetőség szerint maradjon otthon. Csak azért hagyja el a lakást, hogy munkába menjen, ha nem tud otthon dolgozni, illetve hogy bevásároljon vagy másokról gondoskodjon. Levegőzni ki lehet menni, de nem csoportosan. Mindig tartson legalább 1,5 méter távolságot másoktól, kerülje a társas tevékenységeket és a csoportosulásokat. Otthonában is legfeljebb 3 embert fogadjon, és azokkal is tartsanak egymástól távolságot. 
  • Ha köhög, vagy meg van fázva, maradjon otthon, amint ezt már a korábbi intézkedésekben is előírták. Ha ezenkívül lázas is, akkor mostantól fogva a háztartás többi tagjának is otthon kell maradnia. Ez alól kivételt képeznek a kulcsfontosságú szakmákban és kritikus folyamatokban dolgozók, kivéve akkor, ha ők maguk betegednek meg.
  • A korábban kihirdetett április 6-i dátum helyett június 1-ig tilos bármilyen összejövetelt tartani, ez 100 főnél kisebb létszámú összejövetelekre is érvényes. Temetésekre és egyházi esküvőkre kivétel vonatkozik, erről később további tájékoztatás várható. 
  • Az üzletek és a közösségi közlekedés üzemeltetői kötelesek olyan intézkedéseket hozni, amelyekkel el lehet érni, hogy az emberek távolságot tartsanak egymástól, például szabályozott beengedéssel.
  • Fodrászok, kozmetikusok és más közvetlen fizikai kapcsolatot igénylő szépészeti szakmákban dolgozók sajnos április 6-ig nem folytathatják a tevékenységüket. Fizioterapeuták és hasonló foglalkozások képviselői számára az az ajánlás, hogy lehetőleg dolgozzak videókapcsolaton keresztül.
  • A kaszinók mostantól ugyanazon intézkedés hatálya alá tartoznak, mint a vendéglátóipar, így ezeket 2020. március 24-étől be kell zárni.
  • Nyaralóparkok és hasonló létesítmények üzemeltetői mostantól fogva kötelesek olyan intézkedéseket hozni, amelyekkel el lehet érni, hogy az emberek 1,5 m távolságot tartsanak egymástól. Amennyiben erre nem képesek, az önkormányzatok ezeket bezárhatják.
  • A polgármesterek kijelölhetnek olyan területeket, ahol tilos a csoportosulás, ezek lehetnek parkok, tengerpartszakaszok vagy városrészek. Az 1,5 m távolságot be nem tartó, 3 fős vagy annál nagyobb csoportok esetében a rendőrség intézkedhet. Ez alól kivételt képeznek az egy háztartásban élők, például családok, és a gyerekek. 
  • Kivétel vonatkozik a piacokra, mert ezek az ország egyes részein az élelmiszer-ellátási lánc nélkülözhetetlen részei. Az önkormányzatok és a piacmesterek kötelesek megvizsgálni, hogyan biztosítható a megfelelő távolság.
  • A kormányzat célja a korábban hozott intézkedések szigorúbb betartatása is. Ennek érdekében a polgármesterek szükségrendelet útján könnyebben, gyorsabban intézkedhetnek. Lezárhatnak bizonyos helyszíneket, például parkokat, tengerpartszakaszokat és kempingeket, valamint bírságot szabhatnak ki. 

A korábban kihirdetett intézkedések továbbra is hatályosak. […]

Az intézkedés a koronavírus terjedésének megfékezésére irányuló holland stratégia része, amelynek célja, hogy elkerülhető legyen az egészségügy kapacitásának túlterhelése, és hogy az arra rászorulók megfelelő ellátást kaphassanak. A stratégia és az intézkedések a Jaap van Dissel, az RIVM Fertőző betegségek elleni védekezési központjának igazgatója által vezetett Outbreak Management Teamben (Járványkitörés-kezelési csoport) résztvevő szakértők ajánlásaira alapulnak.

Az oktatást, a vendéglátást és a sportot érintő további intézkedések

Közlemény | 2020. március 15. | 17:35

Március 15-én, vasárnap a kormány tovább intézkedéseket hozott a koronavírus terjedésének megfékezésére. Az iskolák és gyermekgondozási létesítmények április 6. hétfőig bezárnak. Ez vonatkozik a vendéglátóipari egységekre (a szállodákra nem!) valamint a sportklubokra és edzőtermekre.

Bruins egészségügyi miniszter és Slob általános iskolai és középiskolai oktatásért és médiáért felelős miniszter sajtóértekezleten ismertették az RIVM (Állami Népegészségügyi és Környezetvédelmi Intézet) szakvéleményére alapuló intézkedéseket. Ezek a következők:

  • Az iskolák és gyermekgondozási létesítmények március 16. hétfőtől április 6. hétfőig bezárnak.  Ez vonatkozik az általános iskolákra, a középiskolákra és a középfokú szakoktatási intézményekre,
  • Az egészségügyi dolgozók, rendőrök, tűzoltók és a közösségi közlekedés dolgozói számára az iskolákban és a gyermekgondozási létesítményekben ügyeleti ellátást kell biztosítani, hogy a szüleik el tudjanak járni dolgozni. Ezért az ellátásért nem számolható fel plusz költség. […]
  • A tanárok megszervezik a távoktatást az otthon maradó gyermekek számára, a középiskolai és középfokú szakoktatási intézmények érettségire készülő tanulóit elsőbbségben részesítve.
  • Minden vendéglátóipari egység zárva tart március 15., vasárnap 18.00 órától április 6. hétfőig bezárólag.

Kiegészítés (március 16. 16:00 óra): házhozszállítás és elvitel továbbra is lehetséges. Kerülje el azokat a helyeket, ahol sokan vannak, ne álljon közel másokhoz, az ételt, italt vigye haza, ne a helyszínen fogyassza el.

Sportklubok, edzőtermek, szexklubok, szaunák és coffeeshopok március 15., vasárnap 18.00 órától április 6. hétfőig bezárólag zárva tartanak.

Kiegészítés (március 16. 18:40 óra): a coffeeshopok elvitelre nyitva maradhatnak. 

  • Mindenkit, aki Hollandiában tartózkodik, arra kérünk, hogy lehetőleg tartsa be az 1,5 méter távolságot másoktól. Így bevásárlás közben is.
  • Valamennyi korábbi intézkedés továbbra is fennáll április 6. hétfőig bezárólag.

Vállalkozók segítése

A kormány különböző intézkedéseket hoz a bajba kerülő vállalkozók megsegítésére, például támogatható a munkaidőcsökkentés, az adóhatóság fizetési haladékot adhat, és a Gazdasági és Klímaügyi Minisztérium kibővíti a kezességvállalási lehetőségeket a kis- és középvállalkozások számára. Ezáltal könnyebben tudnak pénzhez jutni azok a vállalkozók, akik a vendéglátóiparban vagy a turizmusban tevékenykednek, és nehézségeket tapasztalnak vendégeik, ügyfeleik távolmaradása vagy a helyiség bezárása miatt,. A vállalkozók további tájékoztatást kérhetnek a Kereskedelmi Kamara (Kamer van Koophandel) tanácsadó csoportjánál.