A vírus továbbra is velünk marad, elővigyázatosnak kell lennünk

Közlemény | 19-04-2022 | 14:10

Március 15-én búcsút vettünk a legtöbb korlátozástól. Ez mindeddig nem növelte az egészségügyre nehezedő nyomást. A vírus mégsem tűnt el teljesen. Idén ősszel a fertőzések számának újbóli emelkedésére számíthatunk, illetve új erősen fertőző változat is megjelenhet. Fontos tehát, hogy továbbra is elővigyázatosak legyünk.

Az alapvető ajánlások továbbra is érvényesek

Egyelőre érvényben maradnak az alapvető intézkedések: tartsuk be a higiéniai intézkedéseket, köhögjünk és tüsszentsünk a könyökhajlatba, mossunk rendszeresen kezet, tünetek esetén maradjunk otthon és szellőztessünk rendszeresen.

Oltás, elkülönítés, arcmaszk a repülőtéren

És természetesen továbbra is fennáll a nyomatékos ajánlás, hogy oltassuk be magunkat, és – ha ez az ajánlás vonatkozik ránk – ismételjük meg az oltást. Pozitív önteszt esetén továbbra is ajánlatos a legalább 5 napos elkülönítés. Az RIVM  (Állami Népegészségügyi és Környezetvédelmi Intézet) bejelentette, hogy megvizsgálja, hogy az elkülönítési időszak lerövidíthető-e. A repülőtéren a biztonsági ellenőrzésen túl és a repülőgépen továbbra is érvényben marad a szájmaszk viselésére vonatkozó előírás. Erről nemzetközi megállapodás született.

Módosított ajánlások: karantén, egészségügyi nyilatkozat, önteszt

Április 19-től, keddtől több még  érvényben lévő ajánlás tovább enyhül.

  • A mindenkit érintő, karanténra vonatkozó ajánlás már nem vonatkozik mindenkire, de továbbra is körültekintően kell eljárni, ha Ön a COVID-19 vírussal fertőzött személy közelében tartózkodott.
  • A Hollandiába belépőknek már nincs szükségük egészségügyi nyilatkozatra.
  • Az utazók számára megszűnik a közvetlenül az érkezés után és az érkezést követő 5. napon végzendő öntesztre vonatkozó ajánlás

A szájmaszk viselésére vonatkozó ajánlás is megszűnik

A forgalmas helyeken még mindig ajánlott volt szájmaszkra vonatkozó javaslat, de mostanra ez is megszűnik. Aki aggódik az egészségéért, természetesen továbbra is viselhet szájmaszkot.

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *