Nagy lépést teszünk előre: majdnem minden lehetséges, a másfél méter betartásával

Közlemény | 2021.08.16. | 19:00

Az oltási kampány jól halad. Már több mint 13 millió oltást sikerült beadni. Majdnem 5 millió ember megkapta teljes vakcinációt, több, mint 4 millióan  részesültek az első oltásban. Június 17-től már a 18 évesek is kérhetnek időpontot. Ez azt jelenti, hogy július közepéig mindenki, aki igényt tart rá, be lesz oltva.

Ennek hatása látható a fertőzöttségi mutatókban és a COVID-19 miatti kórházi felvételek számában is. Ezek az adatok mostanra gyorsan csökkennek.

A korlátozások nagy részére tehát nincs már szükség. A kormány ezért úgy döntött, hogy életbe lépteti a nyitási terv 4. szakaszát, és ki is bővíti. Június 26-tól megvalósul a teljeskörű nyitás, azzal, hogy alapesetben továbbra is be kell tartani a másfél méter távolságot. Ahol ez nem lehetséges, például a tömegközlekedésben, a középiskolákban vagy a rendezvényeken és fesztiválokon, ott továbbra is kötelező a szájmaszk viselése, vagy védettségi igazolás felmutatása.

Az alapvető szabályok betartása továbbra is szükséges

A jó hírek sajnos nem jelentik azt, hogy a járvány teljesen megszűnt. A vírus kiszámíthatatlan, és folyamatosan jelennek meg új mutációk. Tehát továbbra is elővigyázatosnak kell lennünk. Ehhez be kell tartanunk az alapvető szabályokat:

  • Továbbra is fontos a higiénia. Mossunk gyakran kezet. A könyökhajlatba tüsszentsünk és köhögjünk.
  • Ha tüneteink mutatkoznak, maradjunk otthon, és azonnal végeztessünk koronatesztet.

Még sok ember van, akinek nem adható be az oltás, vagy aki még nem kapta meg a (teljeskörű) vakcinációt, mert még nem került sorra. Legyünk óvatosak, tartsunk távolságot egymástól közterületen. A másfél méter távolság betartása még mindig a legjobb módja annak, hogy megelőzzük a vírus terjedését.

A nyitási terv 4. szakasza június 26-tól

  • Megszűnik a korlátozás az otthon fogadhat látogatók számára és a csoportméretre vonatkozóan
    Június 26-tól korlátlan számú látogatót fogadhatunk otthon. A csoportokra vonatkozó korlátozás is megszűnik. Jelenleg legfeljebb 4 ember jöhet össze, például a parkban vagy étteremben. Ez a szabály is hatályát veszti. Továbbra is fontos azonban a másfél méter távolság betartása, otthoni vendégek esetében és házon kívül egyaránt.
  • Az esetek legnagyobb részében megszűnik a szájmaszkviselési kötelezettség
    Az esetek legnagyobb részében megszűnik a szájmaszkviselési kötelezettség. Kizárólag olyan helyeken kötelező továbbra is maszkot hordani, ahol nem lehetséges a távolságtartás. Ilyenek a személyszállítás, a közösségi közlekedés  és az ehhez kapcsolódó kijelölt helyek, például a vasútállomások, pályaudvarok, valamint a repülőterek és repülőgépek. És ez vonatkozik a középiskolai oktatásra is.
  • Részidőben be lehet járni az irodába
    Megváltozik az az ajánlás, hogy dolgozzunk otthon, kivéve, ha ez nem lehetséges. Azok a munkavállalók, akik jelenleg otthonról dolgoznak, a munkáltatójukkal egyeztetve a munkaidőjük legfeljebb felét a munkahelyükön tölthetik. Ott mindig be kell tartani a másfél méter távolságot, a liftben és a büfében is. A kormány felszólít mindenkit, hogy lehetőleg a csúcsforgalmi időn kívül utazzon a munkahelyére.
  • Megnyithatnak létesítmények és megtarthatók a rendezvények, a másfél méter távolság betartásával

Június 26-tól mindenhol alkalmazható a rendes nyitvatartási idő. Továbbra is fennállnak azonban bizonyos feltételek a külső és belső terek használatára vonatkozóan. Az olyan helyiségekben, ahol kijelölt ülőhelyek vannak, a ezeknek egymástól másfél méter távolságra kell lenniük. Ez azt jelenti, hogy a színházakban nem lehet minden széket használni, és az éttermekben az asztalokat és székeket megfelelő távolságra kell felállítani egymástól. A regisztráció és tünetekre vonatkozó kikérdezés továbbra is kötelező. Ahol nem fix helyen ülnek az emberek, mint boltban, vagy múzeumban, a maximális befogadóképesség 1 fő per 5 m2. Ahol a belépéshez védettségi igazolást kell felmutatni, ott nem kötelező a távolságtartás, és a rendes befogadóképesség szerinti számú közönséget lehet beengedni.

Június 26-tól megtartható minden rendezvény a rendes nyilvános helyszíneken, vendéglátóipari egységekben, mozikban, vásárokon, konferenciaközpontokban poppódiumokon. Ez azt jelenti, hogy az állandó ülőhelyekkel felszerelt létesítményekben a másfél méter távolság betartásával használható helyek 100%-át lehet használni. Ahol az emberek mozgásban vannak, mint boltokban vagy múzeumokban, minden 5 m2 re 1 fő fogadható. 2021, június 30-tól az engedélyhez kötött egyéb rendezvények is megtarthatók bizonyos feltételek mellett.

  • Sport és a másfél méter
    Június 26-tól megtartható minden amatőr mérkőzés. Közönség is jelen lehet, távolságtartással.
  • Létesítmények és rendezvények védettségi igazolással, távolság-tartás nélkül
  • Ahol védettségi igazolást alkalmaznak, ott nem kell betartani a másfél méter távolságot. Június 23-tól a beléptetésnél elvégzett teszten kívül az oltottságot vagy az átesettséget bizonyító igazolás is védettségi igazolásnak számít. Ez a három lehetőség megjelenik majd a CoronaCheck app frissített változatában is. Az ilyen védettségi igazolás várhatólag lehetőséget biztosít majd a rendezvényekre, fesztiválokra való belépéshez is. A táncos helyszínek, éjszakai klubok és diszkók is korlátozás nélkül kinyithatnak, ha védettségi igazolást alkalmaznak.
  • Alkoholárusítás és az éneklésre, kiabálásra és fúvós hangszerekre vonatkozó ajánlás
  • Június 26-ától a kormány visszavonja a 22.00 után történő alkoholárusítás tilalmát. Ugyanez érvényes az alkohol nyilvános helyen való tartására és fogyasztására. Az éneklésre, kiabálásra és fúvós hangszerekre vonatkozó ajánlás is hatályát veszti.
  • Ingyen COVID-teszt utazáshoz
    Akik július vagy augusztus hónapban Hollandiából külföldre utaznak, ingyen teszteltethetik magukat. Az ingyen tesztet azoknak az utazóknak érdemes elvégeztetni, akik még nincsenek beoltva vagy nem teljes a védettségük, és a külföldi útjuk előtt tesztet kell készíttetniük.

Kitekintés

Az alapvető szabályok tehát továbbra is érvényben maradnak. Augusztus közepén a kormány újra megvizsgálja, hogyan és mikortól léphet életbe a nyitási terv utolsó szakasza, a másfél méter távolság és a többi alapvető szabály elengedése.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *